Cook in Helsinki

Cook in Helsinki

Tizennegyedik nap.

2015. április 21. - Hick Ninja

Két hét.

Ha a kiérkezésünk napját is számolom.

Mai napom ízig vérig melós, hétköznap volt..

Két fontosabb meló volt volt ma, amit el kellett végezni, és ezzel 10 óra elment.

Elsőként a tegnap elkezdett hamburgereket fejeztük be (636 darab), aztán a szintén tegnap elkezdett vega-pitéket kellett felvágni, ami szintén egy kellemes adag (~700 kocka, 11 1/1-es tepsi) volt.

A legjobb, hogy a hamburger úgy is 2 órát vett igénybe, hogy 5-en csináltuk őket. A pite meg külön szám volt, amikor fél négykor, kedvesen megkérdeztem, hogy tudok-e még segíteni, és kiadják, azt a feladatot amit egyedül szerintem még most is csinálnék, ha a második felére nem segítenek be mások is.

Érdekesség viszont, hogy annyira figyelembe veszik az éttermekben a laktóz és glutén érzékenyeket, valamint a vegánokat, hogy minden étteremben fel van tüntetve a menün, és például egy ekkora méretű rendezvénynél is készült külön vegán burger, és gluténmentes burger is. Az étlapokon az ételek után szerepel zárójelben egy g-betű a gluténmentes egy l-betű a laktózmentes ételeknél. 

A nap többi része bevásárlással, és pihenéssel telt.

A bejegyzés trackback címe:

https://cookinhelsinki.blog.hu/api/trackback/id/tr217387720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása